Az utolsó bejegyzés

Sziasztok,

Mielőtt belekezdek ebbe a rettentően hosszú bejegyzésbe, szeretném leszögezni, hogy nem haragszom senkire, nem hibáztatok senkit és ne vegye senki negatívnak a bejegyzést, ja, és aki nem akar egy kis valóságot olvasni, az most hagyja abba, és váltson egy következő blogra :-D Na jó, ennyi elég elsőre :-)

Lássuk, hol is kezdjük... Talán az lesz az egyszerűbb, ha múlt hét csütörtökkel kezdem, amikor is elköltöztem a farmra, Virginiába.

A farmra költözésem indoka igen egyszerű, két nap múlva lejárt volna a határidőm, és egyből haza kellett volna jönnöm, a pasinak pedig kellett egy au pair 3 hétre mielőtt az övé megérkezik, viszont arról nem állapodtunk meg, hogy mi történik akkor, ha találok családot, de ennek később válik majd csak jelentősége, előbb az előzmények.

Csütörtökön olyan 6 óra környékén megérkeztem a farmra a pasi megmutatta a nagy házat (nem is olyan nagy, csak nekünk :-)), az én házikómat és szabadjára engedett. Kipakoltam a bőröndömet, mert már elegem volt a bőröndős történetből. Kipakolás után bementem a házba, hogy csinálja meg a host apukám az internetemet, hiszen a semmi közepén meghalok internet nélkül, mivel az hamar kiderült, hogy a telefonom bizony nem működik térerő hiányában.

Pasi közölte velem, hogy bizony ő most ezzel nem tud semmit sem csinálni, mert nem tudja a jelszavát. Ez bizony nagy baj, ugyanis este beszélnem kellett volna egy családdal New Jerseyből.

Visszamentem a házamba, kicsit nagyon kiborultam, igen ismételten. Tudom, kicsit sok, de nem tehetek róla, se internet, se telefon. Családdal se tudok beszélni, kész katasztrófának tűnt az egész helyzet. Éjfél körül visszamentem a házba, pasi már aludt, használtam a gépét. Gyorsan írtam a New Jersey családnak, hogy sajnálom, de nincs saját netem, és a gépet csak akkor használhatom, ha a host apukának nincs szüksége a gépre. Vissza írt, hogy megérti nincs semmi baj.

Pénteken 10kor kezdtem, akkora hozta haza a kisfiát a host apuka. Nagyon kis aranyos gyerek, 3 éves fiúcska, csak még nem szobatiszta, amiről szó nem volt. Meg tulajdonképpen semmiről sem. Kérdeztem, hogy akkor ma megcsinálja e nekem az internetet. Persze, felhívom a volt nejemet és elkérem. Itt ennyiben is maradtak a dolgok. Egész délelőtt otthon voltunk, mert szakadt az eső. A nehezebb dolog mégis abban állt, hogy hogyan foglald le a gyereket, ha alig van játéka. Nem baj, ezt is megoldottuk. Délután úgy gondolta a pasi, hogy mivel már nem esik az eső, menjünk fürdeni. Mondtam, hogy köszönöm, de nekem túl hideg az idő, én így nem fürdök. Elmentem velük, pasi anyukájának a házába, ott van egy kinti medence, ott fürödtek. Mondanom sem kell, kb. 10 percig tartott a fürdő, mert hideg volt. Este 7 körül értünk vissza a farmra, vacsora, esti mese nézés. Gyerkőc ágyba tétele. Apukától kérdezem, hogy használhatom-e a gépet fél10-től, mert egy családdal kell beszélnem. Mondta, hogy sajnálja, de neki meg dolgoznia kell, szóval nem. Fantasztikus. Újabb kiborulás, második esély, nem tudhattam, hogy mennyi lesz még. Írtam anyukának, hogy sajnálom, megint nem tudom használni a gépet, kapok-e újabb esélyt. Kaptam, nem beszéltünk meg konkrét időpontot. De nem volt könnyű éjszakám. Se tévé, se internet, se telefon. A teljes begolyózástól csak kicsi gépecském mentett meg, hogy volt rajta 4 film. (Mondanom sem kell, hogy az alatt a pár nap alatt "rongyosra" néztem őket).

Szombaton reggel 6:30kor keltem, mert apuka lovagolni ment. Igen, a második napon egyedül lettem hagyva a gyerekkel, aki még fel sem kelt. Sírással indítottuk természetesen a napot, nem tudtam mit csinálni vele. Egy idő után abbahagyta, pelenkát is tudtam cserélni. Reggeliztünk, és még egy pár órát kettecskén voltunk. 11körül hazaért apuka, közöltem vele, hogy fel akarom hívni a counselorom, Mellit, és ha lehet, szeretnék visszamenni a városba, mert nekem ez így nem jó, hogy nincs se netem, se telefonom. Hogyan tudnám megtalálni a családomat ennek a hiányában. Arról nem is beszélve, hogy szerda óta nem beszéltem sem anyukámmal, se a barátommal, se a barátaimmal. A pasinak se kellett több, felhívta az ő counselorját, mielőtt én telefonálhattam volna. A csaj teljesen megrémített, nem is ismertem, de mindjárt mindennel letámadott, hogy internet az nem is jár az embernek, és különben is, nekem 3 hétig itt kell maradnom, és nem mehetek sehova. Nagyon fantasztikus. A lényeg, hogy a pasi megértette, hogy nem jó ez így nekem, ők elmentek valahova, én meg kaptam 100 dollárt, hogy ha szükségem van taxira. Sokadik hívásra sikerült elérnem a counseloromat, aki mondta, hogy beszéljek a két családdal akik vannak, de ha nem sikerül matchelnem velük, akkor mehetek haza, mert a két hetes rematch időm lejárt. Sajnos nem sikerült egyik családdal sem beszélnem, mivel a nagy házból kizártak, tehát internetem nem volt. (Arról már nem is beszélve, hogy taxit se tudtam volna hívni, mert telefonkönyvem sem volt). A brooklyni családnak írtam sms-t, hogy nagyon szépen kérem, hogy írják meg hogyan döntenek. Olyan 6 óra körül megjött apuka és kisfiú, vacsora, filmezés. Kérdezte, hogy mi lesz. Mondtam, hogy még nem tudom, mert nincs több lehetőségem, csak a két családom, akik érdeklődnek utánam, viszont eddig nem tudtam velük beszélni.

Szerencsére tudtam beszélni szombat este a New Jersey családdal és matcheltem velük. Igen, úgy döntöttem, hogy egy kicsit kockáztatok, nem várhatok a végtelenségig a Brooklyni családra. Írtam a counselornak, hogy megvan a családom, aki azt írta vissza, hogy: meg kell várnunk a hétfőt, hogy engedi-e a központi iroda, hogy matcheljek és elutazzak a családhoz. Nagy vidáman vártam hát haza apukát és a kisfiút, hogy elújságoljam nekik a jó híreket.

Vasárnapra apuka vadászatot rendezett, lovas vadászat rókára, de mint utóbb megtudtam, ők nem ölik meg őket, csak egy kicsikét meghajtják. Hívott egy másik babysittert aznapra, mert nem tudta szombaton, hogy ott leszek-e még vagy sem. Segítettem a lánynak egész délelőtt, amíg apuka szórakozott, délután pedig besétáltam a falucskába a közértbe. Szerencsére, attól függetlenül, hogy egy kis falucskáról beszélünk, nem zár be a bolt délben, hanem estig nyitva van. Igaz, két órámba került ez a kis séta, de boldogabb lettem utána :-) Délután szabad voltam, magyarán unatkoztam, de próbáltam pozitív maradni, hiszen vártam a nagy döntést.

Hétfőn reggel kaptam egy sms-t New Jersey anyukától, hogy hívjam fel, amint tudom. Felhívom és egyből letámadott azzal, hogy én miért nem akartam dolgozni. Kérdeztem tőle, hogy mikor és kitől hallotta ezt a butaságot, mert erről szó sem volt. Hát kiderült, hogy valamelyik kedves counselor azt mondta az ő counselorjának, hogy én nem akarok dolgozni. Remek. Mondtam, hogy nem igaz az egész történet, meséltem még szombat este neki, hogy szombaton közöltem apukával, hogy vissza akarok menni a városba, mert nem érzem jól magam így, hogy nincs internetem, a telefonom se működik, ráadásul teljesen elzárva érzem magam a világtól. Mondta anyuka, hogy megérti, és köszöni, hogy elmeséltem megint. Kérdezte még, hogy hogyan viselkedek stresszes helyzetekben, amire természetesen válaszoltam, hogy mindig megtalálom a jó megoldást, pusztán ez az egész szituáció kezd már túlnőni rajtam, és kezd egy kicsit zavarba ejteni. Kérdeztem, hogy szeretnének-e még matchelni velem, természetesen igen volt a válasza. 10 perccel később hívtam a counselorom, hogy mi újság, meddig kell még várni. Azt mondta, hogy a központi iroda még nem döntött. Dél körül kaptam egy újabb hívást tőle, amikor közölte velem, hogy nagyon sajnálja, de vegyem meg a repülőjegyemet Budapestre, mert a New Jersey család lematchelt egy másik lánnyal és nekem ők voltak az utolsó esélyem, hogy Amerikában maradhassak. Nem igazán értettem a szituációt, egyből rohangászás következett a nagy ház és a saját házam között, hogy internetezni tudjak és telefonálni is. A családot többször próbáltam hívni, sms-t írtam és e-mailt is, hogy mi történt. A válaszuk pedig az volt, hogy: Ha a counselorod jobban mögötted áll, akkor sikerült volna matchelnünk, de így sajnos gyorsan kellett döntenie. Nem hagytam annyiban a dolgot, többször felhívtam a központot, hogy meséljék már el, hogy mi is történt velem, és miért is kell hazamennem. Nem igazán jártam náluk sikerrel, igazából azt se tudták, hogy ki vagyok, és egyáltalán miért is akarok én New Jerseybe menni.

Ezek után úgymond beletörődtem a sorsomba. Apuka látta rajtam, hogy már vagy 2 órája rohangászok, mint pók a falon, de nem igazán értette, hogy mi a baj. Odahívott magához kérdezi, hogy mi van, mondtam, hogy haza kell mennem 2-3 napon belül. Nem értette az egészet, ahogy én sem, de megpróbálta poénosra venni a szitut és mondta, hogy nincs más lehetőségem, feleségül kell mennem hozzá :-) Mondtam, hogy nagyon kedves a felajánlása, de nem élnék vele :-) Este megvolt az utolsó nagy vacsora, megünnepelve utolsó éjszakámat Amerikában.

Szerencsére nem kellett több százezer forintot kifizetnem a repülőjegyre, hála egy jó kis oldalnak.

Kedden ismét pakolhattam, de immáron hazaindultam :-) Kedden, kinti idő szerint 5:25-kor indult a gépem Bécsbe. Szerencsére minden rendben volt a repülőjeggyel, túlsúlyos sem lettem. Már csak egy kis shoppingolás volt hátra és irány a gép. Sajnos a 8,5 órás útból keményen 1 órát tudtam aludni, szóval kész szenvedés volt. Szerdán reggel, immár magyar idő szerint 8:30kor landoltam Bécsben. Kicsi sietés, mindjárt indul a következő gépem :-) Megérkezem, a csaj is ott ül már, de a beszállás még nem kezdődött meg. Már vagy 1 óra is eltelt, de változás semmi, eltelt a beszállás ideje, sőt már a felszállásé is. A csajszi közölte, hogy nagyon sajnálja, később fogunk felszállni oké. Kicsivel később közölte, hogy nagyon sajnálja, de törölték a járatunkat valamilyen műszaki hiba miatt. Visszatérítés nincs, busz visz Pestre, a repülőtérre, de még nem lehet tudni, hogy mikor is indul. Remek :-) Szerencsére 11:30-kor elindult velünk a busz, egész szerencsések voltunk. Délután 4-re haza is érkeztem :-) Kicsit később, de nyugodtabban, mint valaha. Itthon vagyok és szeretnek. Jövőbeni tervek még nincsenek nagyon, meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok, de szeretnék egy jó állást és sok-sok szeretet kapni :-)

Az én esetem tudom, hogy igen extrém, és tőlem senki ne várja azt, hogy le vagy éppen rábeszéljem az Amerikai útjára :-) Leírtam és megosztottam, remélem, hogy tanulni is lehet belőle. Ha bárkinek segítségre van szüksége, nagyon szívesen segítek :-)

Ettől függetlenül örültem, hogy kint lehettem. Elég sok helyre eljutottam, nagyon nagyon sok embert ismertem meg kint, a magyar lányoknak pedig külön köszönet, hogy kitartottak mellettem és segítettek. Várlak ám titeket nagyon haza :-)

Még egy jó tanács kedves au pair jelöltek mielőtt elköszönnék: Nehéz úgy kint lenni, hogy van barátod, de ugyanakkor rengeteg erőt és biztatást kaphatsz is tőle. Szíved döntése, hogy hogyan vágsz bele az útba. Én szerintem szerencsésnek mondhatom magamat, egyszer sem kért meg a barátom a cirka 3 hetes rematch időszak alatt, hogy menjek haza, pedig nem egyszer látott sírni, mégis kitartott mellettem.

Ezennel hivatalosan is zárom soraimat és a blogot. Remélem, hogy azért nem kedvtelenítettem el senkit, higgyétek el, nem ez volt a célom. Szívesen maradtam volna még, de nekem vége lett, idő előtt :-) Ja és időközben az egyik rematches lánynak, Dórának sikerült családot találnia, szóval sok-sok sikert kívánok neki :-)

Mindenki másnak is sok sikert, szerencsét és további fantasztikus időtöltést kívánok Amerikában!

Puszi

Meg elek, es meg Amerikaban vagyok es vegre jo hirek :)

Sziasztok,
Elore is bocsi a felreutesekert, de az en kedvenc kicsi gepecskem nem mukodik itt, az isten hata mogott.
Igen, igen jol olvastatok, az isten hata mogott vagyok ket kopessel. De azok jo nagyok. Igen, az en dontesem volt, jonak tunt, mert igy legalabb nyertem magamnak 3 plusz hetet, csak azzal nem szamoltam, hogy esetlegesen nem lesz sajat gepem. Marmint internetem.
Nem tudom, hogy hogyan tudnam leirni azt amit erzek. Az egyik pillanatban mar szinte pattanasig feszulnek az idegeim es nem birom tovabb, a masikban pedig szeretnek meg maradni, tovabb probalkozni, hatha osszejon. Bevallom oszinten mar tenyleg tele van a faszom az egesszel, de azert nem adom meg fel, mert mindig ad valami remenyt. Most eppen egy New Jersey csaladdal probalkozom osszeegyeztetni a beszelgetest, valamint egy brooklyni csaladtol varok valaszt, hogy hogyan is dontottek, engem akarnak vagy sem. Meg ez a ketto eltet. Nem tudom, hogy lesz e tobb vagy sem. Fogalmam sincs. De ha jovoheten szerdaig nem jelentkezik senki, akkor elfogadom a sorsomat, es hazamegyek.
Ez van. Kezdetben nekem nem tetszett Amerika, most meg nagyon ugy tunik, hogy Amerika nem akar engem, pedig en meg nagyon szeretnek itt maradni, hisz azert jottem, hogy megismerhessem Amerikat mindenestul. Hat, valamilyen szinten mar sikerult :) Kicsit sokat koltozkodtem mostanaban, a lassan masfel honap alatt ez az 5 hely, ahol lakom. Kicsit kiabrandito, de nem hiszem, hogy barmi baj lenne velem, legalabbis remelem. Probalom ugy felfogni, hogy annyira szerettem volna mar jonni, hogy most mindezert meg kell kuzdenem. Nem vagyok am mindig ilyen derulato, de belattam, hogy muszaj annak lennem, kulonben meg fogok itt kattani.
A szitu most a kovetkezo: egy egyedulallo apukaval elek egy farmon, akinek a gyereke pentektol, vagy szombattol keddig vagy szerdaig van itt. Allitolag minden idejet vele szokta tolteni - legalabbis igy adja elo magat - de ehhez kepest ma (masodik napom itt) egyedul hagyott vele reggel, ugy, hogy meg fel se ebredt a kisfiu. Ja igen, 3 eves kisfiu, es nagyon imadnivalo, csak pelust nem tudok rajta cserelni, mert nem engedi. Na mindegy.
Most kaptam a jo hirt mehetek new jerseybe :) Igen, vegre sikerult veluk beszelnem skypon, ugy, hogy ok is lathattak engem. Kivancsi vagyok, hogy mikor mehetek hozzajuk :) Nagyon izgatott vagyok, ami egyben azt is jelenti, hogy vegre megvan a lehetosegem, hogy elkezdjem a csodalatos evemet Amerikaban.
Indiai csaladom lesz, hasonlo helyen fogok elni, mint Maryland, 4 es 11 evesek a lanyok, es nagyon kis cukik :) A kicsi picit hiperaktivnak nez ki, de hat nem gond, majd csak elleszunk egymassal. :)
New Yorktol 60 percnyire leszek busszal, es a buszmegallo 10 percre van. Hasznalhatom a kocsit szabadidomben, igaz akkor en tankolok, de sebaj. Majd meglatjuk, hogy milyen lesz :) Nagyon nagyon varom es most tokre boldog lettem :)
Remelem, hogy legkozelebb is ilyen oromteli hirekkel jelentkezem :)
Puszi mindenkinek, csokollak Dragam

Családra várva

Sziasztok,

Jelentem még élek :-) Kicsit furi minden szituáció, de a történtek és a kilátásokhoz képest köszönöm jól vagyok. Nem is lehetnék máshogy, amikor itt kint is mindenki támogat, valamint otthonról is olyan támogatást kapok, amit még sosem tapasztaltam. Köszönöm anyu, apu, Norbi, Orsi, Andi, Dóra, Juca :-) és mindenki más is.

Sajnos azonban mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy korántsem fenékig tejfel itt minden. Tudom, hogy nagyon sokatoknak csak az jön le, hogy negatív vagyok, de még nagyon nem tapasztaltam semmi olyat amire azt mondhatnám, hogy na ez igen, tényleg milyen komoly itt minden. Igen, eltartottak vagyunk itt, zsebpénzzel rendelkezünk. És az első időszak igencsak nehéz. Én most már úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy ha 23-ig találok egy jó családot akkor maradok, de ha nem, akkor se fogok túl sokáig búslakodni, megnézem még New Yorkot egy kicsit jobban magamnak, aztán megyek haza. Ha bárkitől is bármilyen rossz kritikát kapok, akkor megmondom neki, hogy hajrá, lehet utánam csinálni.

Sajnos mindannyian nagy álmokkal és nagy tervekkel jövünk ki. Igen, ha szerencséd van, akkor nagyon kis kedves családot fogsz ki magadnak, akkor tényleg egy tündérmese lehet az egész, feltéve, ha teljes mértékben tudsz alkalmazkodni, sokadik helyre teszed magad a sorban. Ja, és iszonyatosan fontos, hogy jó legyen az angolod. Ne csak jó, hanem excelent. Nekem hiába mondja mindenki, hogy jó, nagyon sokszor nehezemre esik megtalálni a megfelelő szavakat.

Szeretnék még kint maradni, de nem akarok szenvedni. Nem szeretnék kínlódni, nem szeretnék csalódni. Igen, ez a legolcsóbb útja annak, hogy felfedezhesd Amerikát, de itt is dolgoznod kell, és élned, sokszor túlélned, egy idegen kultúrát, idegen embereket.

Nekem szerencsém volt/van olyan szempontból, hogy legalább a család engem nem készített ki, hanem szimplán megmondták, hogy nem működik. Szomorúnak látnak, és nem érzik, hogy ugyan olyan lennék, mint amilyen otthonról voltam.

Igen, tudom, hogy ez az én hibám, de nagyon nehéz volt az első két hét nekem, földrengéssel, hurrikánnal és az egész amerikai kultúrával. Most már egész jól megbarátkoztam a kultúrával, vagyis azzal, ami nekik van :-) Nem igazán nevezem kultúrának, hiszen az esetek többségében mindenki azt csinálja, amit akar. Szóval igen, itt hatalmas nagy a szabadság, de hát ezt akartuk megnézni, mi választottuk. De szenvedni nem szeretnék, élvezni szeretném az egészet.

Ez volt az utolsó bejegyzésem 23-a előtt. Legközelebb már csak akkor fogok jelentkezni, ha találok egy családot vagy esetleg, hogy lezárjam ezt a blogot. Még én se tudom, hogy mit hoz a sors, és a jövő, sajnos válogatós vagyok, de mindent én se fogok bevállalni. Lehet érte szidni, vagy megvetni, de ez még mindig az én életem. Tudjátok, mindenki a maga szerencséjének kovácsa.

Puszi mindenkinek, és kitartás a többi au pair lánynak :-)

Rematch

Halihó,

Hát igazából ezzel a bejegyzéssel már egy hete tartozom nektek. Nem éppen happy a történet, de megeshet bárkivel.

Szóval múlt héten, csütörtök este a host anyám leült velem beszélgetni, hogy ők azt érzik, hogy én nem vagyok itt boldog, és a lányokkal sem jó a kapcsolatom, szóval úgy döntöttek, hogy másik lányt szeretnének. Oké, mindezzel nincs is semmi gond, tényleg nem voltam a legboldogabb ember a világon, de hát még csak 3 hét telt el. Sebaj, a kezdeti sokkon azóta már túl vagyok. Mondanom sem kell, hogy az egész hétvégém így kárba veszett, de ezzel nem tudok mit tenni. Anyukámmal és a barátommal is beszélgettem, hogy mit is kéne csinálnom, melyik lenne a jobb döntés, felszállni az első repülőre vagy megpróbálni egy másik családdal. A boldogtalanságom egyik oka ugyanis az volt, hogy nem éppen sikerült jó kapcsolatot kialakítanom a családdal, ami tudom, hogy részben az én hibám, de szerintem nem csak az enyém egyedül. Mikor otthonról beszéltünk megkérdeztem tőlük, hogy vannak e szabályok, és rögtön mondták, hogy óóó, dehogy, mi lazák vagyunk, nincs nekünk semmilyen szabályunk. Megérkeztem ugye csütörtökön este és egy 10 oldalas szabályt adtak a kezembe, ilyen dolgokkal:

- este 11 óra után ha lehet már ne nyúlj a hűtőbe,

- hétköznap ha dolgozol legyél itthon 11-re,

- stb.

Ezek voltak számomra a legkiakasztóbbak, de úgy teljes egészében lesokkoltak azzal, hogy ezt miért nem lehetett már otthonról elmondani. Nekem ez pont azért lett volna fontos, mert én otthon nem nevelkedtem szabályok között. Voltak szabályaink, de semmi szigorú. A család viszont egyből letámadott velük, szóval egy kicsit elvették a kedvemet az egésztől, de úgy voltam vele, hogy majd csak belejövök. A másik nagy problémám az volt, hogy nem éreztem azt, hogy kedvelnének, vagy akarnának engem, így kezdeti sokként, amint véget ért a munkaidőm már mentem is el itthonról, mert nem bírtam tovább bezárva lenni. Okos találmány a laptop, bárhova magaddal viheted és a Starbucks is nagy barátod tud lenni ebben az esetben.

Na mindegy, vissza a lényegre. Csütörtökön mondta a család, hogy akkor rematch. Ugye ez két hétig tart, vagy találsz családot vagy nem, de akkor haza kell menned. Pénteken reggel hívott a counselorom, hogy hogyan döntöttem. Bevallom őszintén, hogy még mindig nem tudom, melyik is a jobb irány, ezért inkább belevágtam az új család keresésébe. Igen ám, de itt azért vannak kisebb gondok, mégpedig, hogy meg kell csinálnom egy driving evaluation-t, azaz vezetés tesztet, hogyan is megy, hány órára van még szükségem, vagy, hogy van-e egyáltalán. Konkrétan hétfő óta ezzel szenvedek, hogy meg tudjam csinálni, de valahogy nem akar sikerülni. Mára volt időpontom, de nem jött senki, holnapra kaptam megint, kiváncsi vagyok, hogy végre összejön-e vagy sem. Így leírva tökre egyszerűnek tűnik, de én már kezdem azért visszasírni az otthoni ügyintézést :-( Amerikában délután 2-től nem veszik fel a telefont és lehetetlenség elérni bárkit is. Meg persze vannak egyéb gondjaim is. A család máris megtalálta az új au pairt, szóval mennem kell péntek este. Most mondták, hogy ők nem raknak ki engem, de hát jön az új lány, szóval az már tényleg egy abszolút kellemetlen szituáció lenne. Idáig azt a változatot tudtam, hogy péntek és szombat este Orsinál alszok, vasárnap pedig költöztetnek át egy ideiglenes családhoz addig, amíg nem találom meg a megfelelő családot. Érdekes, de a család miatt nem izgulok, már két család is megkeresett, egyikük Silver Springből, a másik pedig New Yorkból. Holnap találkozok az egyikkel, este beszélek a másikkal skypon. Nehéz ez az egész. Egyrészről Orsi miatt szeretnék itt maradni, viszont nekem szükségem lenne arra, hogy közelebb kerülhessek a nyüzsgéshez, mint itt voltam, másrészről pedig, ha azért Floridából, Californiából, Los Angelesből megkeresnének, az se lenne utolsó :-) Szóval nem egyszerű a dolog. Nagyon sokan támogatnak, és segítenek, ami nagyon jól esik. Mondjuk anyukám közölte velem, hogy ő nem igazán akar látni engem otthon következő év augusztusáig, szóval nehéz döntés. Most már élvezem egyébként, hogy itt vagyok, és ha találok olyan családot, akik tényleg szeretnek, és akarnak, akkor minden oké. Igen tudom, hogy csak egy alkalmazott vagyok egyrészről, de nekem is szükségem van pár kedves szóra, vagy csak éreztessék, hogy igen, mi téged akartunk, szóval nem vagy a terhünkre. Itt sajnos párszor éreztem, hogy a terhükre vagyok, szóval nehéz az egész.

De majd csak lesz valahogy, most már mosolygós vagyok és majdnem happy minden, és különben is, jön a hétvége, amiből két éjszakát már tudok, hogy hol töltök, de a többi még nekem is meglepetés.

Szóval ez van most, ha már tudok valami bővebbet, akkor megint jelentkezem.

Puszi mindenkinek, neked pedig millió csók és ölelés drága

New York és a három grácia :-)

Sziasztok,

Kicsit megkésve ugyan, de jelentem átéltem az első igazi New York-i hétvégémet. Azt hiszem ez egy kicsike magyarázatot igényel... Szóval azért átéltem, mert nekem még nagyon sok volt New York ilyen korán. Sajnos még nem tudtam igazán értékelni, sőt azon a hétvégén még nem is igazán éreztem azt, hogy Amerikában vagyok. Bezzeg, ha most mehetnék :-D Na de mindegy, szóval igen, 2 teljes napot és 3 éjszakát töltöttem a nagy almában, két másik magyar au pair lánnyal, Dórával és Jucával :-) Dóra Philadelphiában lakik, Juca pedig Brooklynban, szóval ő volt az idegenvezetőnk, szegényke :-D

Arról, hogy merre jártunk és mit csináltunk órákat lehetne mesélni, de ahhoz most se energiám, se időm, viszont készítettem belőle majdnem frankó videót :-D

A videó előtt azonban két jó tanács mindenkinek.

Az első: ne gyere New Yorkba addig míg meg nem szokod az új helyedet. Rajtam sajnos nagyon kijött, hogy fáradt vagyok, nyűgös és még nem igazán, sőt egyáltalán nem találom a helyemet - persze ez lehet mind emberfüggő, de azért ezt is jól gondoljátok át :-)

A második: legyen kész tervetek, hogy mit akartok megnézni és mivel fogtok menni. Mi sajnos beleestünk abba a hibába, hogy csak nagyjából terveztük meg, hogy mit is szeretnénk csinálni, ezáltal nagyon-nagyon-nagyon sokat gyalogoltunk :-D Utána három napig nem éreztem a lábaimat :-D

Ja és még egy :-D Nincs minden sarkon kínai büfé :-D De ez már inkább csak hármunknak mond valamit is :-)

Na ezek lettek volna az én jó tanácsaim és most jó szórakozást a videóhoz :-D

New York és Stamford video

Ez is megszületett, igaz, vagy két napomba telt mire megszerkesztettem, de készen vagyok vele :-)

Na nem a program miatt ütköztem nehézségekbe, hanem mert nem volt időm, vagy türelmem, remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek.

Puszi, és jó videózást :-)

Helyzetjelentés a földrengés és a hurrikán után :-)

Halihó mindenki,

Jelentem, szerencsésen túléltem mind a kettőt, és azóta már jobban vagyok :-) Azaz majdnem, de hát ez van, ha az ember lánynak születik.... :-S

Kedden volt ugyebár a földrengésünk, szerdán pedig még mindig iskola szünet révén itthon voltam a lányokkal. Anyuka nagyon aranyosan csinált

a meg a programot, mentek playdatelni a lányok :-) Szeretjük az ilyen órákat, kicsit csönd volt és nyugalom. Egyetlen problémám volt aznap, a kislány megállás nélkül mindenen sírt. Már komolyan idegbajt kaptam tőle. Nem tudom, hogy miért csinálta, sosem derült ki. Túl voltunk ezen a hosszú napon is, Andival és Krisztivel találkoztam, Starbucks-oztunk egyet, dumcsiztunk egy kicsit, és hazajöttünk.

A csütörtök már jóval nehezebben ment. Lányaim nem éppen szeretnek reggelizni, ebből kifolyólag egy elefántot is képesek len

nének felfalni ebédre, de hát a legtöbb esetben az előző esti maradék van, vagy pedig szendvics. A maradék kevés, kérünk még tésztát. Oké, csinálok. Ekkor jöttem csak rá, hogy nem tudom használni a tűzhelyet :-) Mindent megmutattak, csak azt, az egyet nem :-) Maradt a gyümölcs, este pedig kifaggattam a szülőket, hogy mit egyenek. Este egyedül császkáltam a Friendship Hights-nál, mert egyik nap véletlenül oda keveredtem és gondoltam, akkor már megnézem világosban, hogy milyen is az :-) Hát ott sincs sok

minden, illetve nekem nem tetszenek amik ott vannak, az egyik vagy olyan drága, hogy vásárolni sem lehet semmit, a másik pedig olyan mint a turkáló, de igazából csak körbenéztem, hogy mi van ott. Utána jöttem haza, beszélgettem még Kishercegemmel vagy 2 órán keresztül, aztán alvás. Mivel nincs tv a szobámban, ezért a la

ptomon nézem a meséket elalváskor, kb. elég 4 perc, és már alszok is :-)

A péntek igencsak kacifántosan indult. Először elmentünk anyukával ketten Silver Springbe, hogy megírjam az angol tesztemet a sulihoz. Nem tudom, hogy hogy intézte el, de csak egy esszét kellett írnom, és abból állapította meg a csajszi, hogy melyik csoportba kerülök bele. Két csoportot mondott: középhaladó vagy haladó. A végén egy független beszélgetős csoportba kerültem, és szept. 12-én fog kezdődni a sulim :-) Kicsit várom is, kicsit nem. Megint suliba járni, tanulni, de hát ez most értem van, szerencsére :-) De legalább ott is megismerkedhetek sok-sok másik au pairrel :-) Ezután hazajöttünk, fe

lvettük volna a lányokat, de ők még nem akartak hazajönni, és hát itt az van, amit a gyerek akar, szóval maradtak. Volt egy kicsi időm, Drágámmal beszéltem, mert nagyon zűrösek itt a napok, és mindig tök jól le tud nyugtatni, aztán megjöttek a lányok. Játszottunk egy kicsit, majd kezdődött a variálás.

Ugyanis pénteken volt mind a kettőjüknek az iskola

látogatás, amikor bevisznek a szülők minden felszerelést ami kell a kezdéshez. Hát itt meg kell jegyeznem, hogy otthon sokkal több minden kell, mint itt. Alig egy tesco-s zacskónyi cuccot pakoltak össze nekik. Na, de visszakanyarodva a variálásokhoz.

"A" verzió: kislánnyal itthon maradok, amíg a nagyot beviszi az iskolába, majd hazahozza a nagylányt, és a kicsit viszi el. Ergó: mindig egy lánn

yal leszek itthon.

"B" verzió: mindannyian elmegyünk a nagylány iskolájába, mert a teremlátogatás után BBQ party lesz, és a nagylány ott szeretne maradni. Csóró au pair, pedig vele marad. Anyuka és kislány pedig elmennek a kicsi iskolájába.

"C" verzió, a nyertes: anyuka nagylány iskolába be, én kislánnyal játszóteret keres. Játszótér nincs sehol, oké keressük meg anyukát és nagylányt.

Ők sincsenek meg. Nem esünk kétségbe, majd lesz vhogy :-) Megtaláltak minket, ettünk egy-egy hot dogot, majd irány a kicsi iskolája.

Itt már egy kicsit nagyon elegem volt, nagylányt kellett pesztrálnom, ő meg mindenhova csak rohanva tudott menni, én meg nem voltam hajlandó rohanni, szóval kénytelen volt lassítani. Kimentünk egy másik lánnyal együtt a játszó

térre, majd jól kibeszéltek :-) Kicsit rosszul esett, de hát most mit csináljak két kamasz lánnyal? Na mindegy, túléltük. De itt már rengetegen voltak, és nagyon meleg volt. Nagy nehezen elindultunk, természetesen még nem haza, hanem fagyiztunk egyet, de az tényleg fini volt.

Hazaértünk, 1 óra csendes pihi, örültem neki, mert azt hittem, hogy utána én már nem is dolgozok, pedig sajnos de :-( Drágával beszéltem,

szenvedtem neki megint egy sort, hogy ez sok és nem bírom, és haza akarok menni. De nem lehet... Csendes pihi után feljöttem anyukához, ho

gy akkor most mi van, off vagyok vagy sem. Hát nem voltam. Rendbe raktam a lányok szobáját és a játszószobáját és utána már mehettem is. Nem kellett kétszer mondani, fél órán belül már megint a skypon lógtam, többek között Orsival beszéltem meg az esti programot. Éhes voltam, fáradt és nyűgős, de eljutottunk vacsiz

ni. Útközben Andi írt sms-t, hogy mit szólnánk a Cheescake factoryhoz? Hahahaha, ott még nem voltunk, tehát menjünk, de csak ha van hami is :-) Jujj, nagyon finom hamit ettünk. Jól el is poénkodtunk, hogy megvolt az utolsó vacsora a nagy hurrikán előtt.

Vacsi után még találkoztunk másik lányokkal is, és beültünk egy ír pubba, ahol nem szolgáltak ki, mert nem volt nálam az útlevelem. Na ez remek, itt vagyok 24 éves és nem ihatok alkoholt, nagyon remek. Kb. hajnali 1-re értem haza, amit maratoni beszélgetés követett a barátommal.

Végre nem kellett figyelni az időt :-)

Szombatra mondták sokan a hurrikánt. Hát az én családom csak annyival készült, hogy lehoztak néhány lámpát az alagsorba, és ők is itt aludtak. A szomb

at egyébként eseménytelenül telt. Mindenki félt a vihartól, alig lézengtek az utcán, én pedig ismerkedtem a környékkel és a várossal.

Hazajöttem, szobámban volt, kicsit nagyon féltem, ami nem tudatosult bennem. Gondoltam, hogy ma majd a családdal vacsorázom. Igencsak m

eglepődtek, de hát nincs mit tenni, be vagyok zárva!!! Ennem meg muszáj. Szóval felmentem és itt voltak a szomszédék is, az egyikek. Beszélgettek velem egy kicsikét, de úgy mellőzve éreztem magam, meg olyan fölöslegesnek, de megvártam illedelmes

en a vacsora végét, és visszamentem a szobámba. Azt hiszem utána megint sírtam egy sort, először Orsi vigasztalt, meg

anyu, utána pedig Drágám. Megnyugodtam, hála egy 3

órás beszélgetésnek, Köszönöm Szívem :-) Aztán letöltöttem pár filmet, mondván, ha be leszek zárva vasárnapra, akkor elüssem valamivel az időt. Kb. hajnali 1 környékén kidőltem a fáradtságtól, szóval a hurrikánt átaludtam szerencsésen :-D Ja, azt még nem is mondtam, hogy a családom a mellettem lévő játszószobában aludt, hogy a gyerekek ne féljenek az erős széltől és esőtől, mert ott nincs ablak.

Vasárnap reggel felkelek, fülelek, semmi zaj. Kicsit fúj a szél, de legalább az eső nem esett. Nosza rajta, nézzük meg mi történt :-) Hát nagy pusztításról nem számolhatok be, de a főút azért le volt zárva, mondjuk érthető, hiszen fa veszi körbe :-)

Séta után vissza, Orsit hív, nem megyünk-e el valahova, olyan szép idő van kint :-) Menjünk :-) Hát 2-ig elszórakoztuk az időt, de utána bevettük dc-t :-)

A Union Stationon kezdtünk, ott eltöltöttünk egy jó kis időt, mert rengeteg bolt van, komolyan mondom, hogy jobb, mint amerre eddig jártam :-D Onnan lesétáltunk a Capitol-hoz, csináltunk egy csomó képet, aztán továbbmentünk. Egyik múzeumnál megálltunk, hogy na itt is fotózkodunk, aztán mire észbe kaptunk vagy 2 óra eltelt :-D Komolyan hihetetlen volt :-D Orsihoz mentünk, kocsit felvettük, és a nap fénypontja e

gy Thai étterem volt. Hűűű, hát csoda fini hamikat ettünk, én természetesen a kedvenc levesemet :-) Utána haza, alvás.

Hétfő reggel időben felkelek, anyu

ka mondja, hogy nagylánynak nincs iskola, mert áramszünet van, a hurrikán miatt. Itthon marad velem. Se

mmi gond, gondoltam megoldjuk, de még mikor a kislányt felraktuk az iskolabuszra, ő már el is ment játszani a barátjához, szóval nem is láttam egészen 2 óráig.

Annyira nem volt vicces, mert

itt

hon kellett lennem emiatt. :-( Hazajött, sírt, hogy mért nem mehet vissza, vagy át máshoz, miért kell itt

hon unatkoznia. Már épp elkezdtünk beszélgetni, amikor megjött a régi au pair és felborított mindent. Nem is akarok erről a délutánról és estéről beszélni. Elég annyi, hogy estére teljesen kiborultam :-( Apukával és anyukával beszéltünk er

ről, és mondták, hogy azt szeretnék

, ha jól érezném magam, és mi a baj. Mondtam, hogy nem érzem jól magam. Nem érzem, hogy szeretnének. Rendesen kiborult a bili nálam, mert segíteni akarnak, érzem, de nem megy minden egyik napról a másikra :-( Anyu és Norbi nyugtatott, hogy nincs semmi baj, és közben bejöttek a lányok, hogy ők szeretnek engem, csak még jobban meg kell ismernünk egymást. Utána együtt vacsoráztunk, elbúcsúztatták a régi au pairt, én meg lementem utána a szobámba. Norbival beszéltem megint, ezután sétáltam egyet és

lefek

üdtem aludni.

Ma már sokkal jobban keltem, igaz egy kicsit elaludtam, de időben kezdtem. Elvittük anyukával a nagy lányt az iskolabuszhoz, utána egyedül elvittem a kicsit. A délelőttöt itthon töltöttem, hogy végre nyugi van, aztán irány a posta, hiszen hétfőn fontos nap lesz :-) Boldog születésnapot Kicsim, így előre is :-) Feladtam a neki szánt ajcsit, pár képeslapot és jöttem haza. 3:10-re mentem nagylányért, késett a busza, nem kicsit, 3:35-re érkezett csak meg, utána kislányért, és mondhatni, hogy egyből mentek playdate-re a szomszédokhoz. Még egy kicsit off-os vagyok, aztán este 10-ig dolgozok, mert a szülőknek vissza kell menni a nagylány iskolájába, hogy találkozzanak a tanárokkal. Kicsit hosszú lesz a nap, de kibírható. Tegnap óta aranyosabbak a lányok, szóval most már jobban vagyok.

De tényleg lányok, én soha nem gondoltam volna, hogy nekem honvágyam lesz, és olyan mértékű, hogy hű meg ha. Anyukának és apukának is mondtam, ha még decemberben sem érzem jól magam, akkor hazamegyek. Megértették :-) És mondták, hogy az én döntésem, de szeretnék, ha élvezném a velük töltött időt.

Hétvégén New York citybe megyünk Dórával, meglátogatjuk Jucát, ott leszünk egészen hétfő délutánig, szóval már csak utána várjatok bejegyzést :-D

És bocsi, hogy mindig ennyit írok, de valahogy annyi minden történik :-)

Puszilok mindenkit, és csókollak drágám

Nagyon hiányoztok ám :-(