Megkezdődött a nagy kaland :-)

Sziasztok,

Tudom, hogy ezer éve nem hallottatok rólam, de én szerintem már régen voltam ennyire elfoglalt :-) Iszonyatosan pörgősen telnek a napjaim az orientáció első éjszakája óta.

Az orientációról

nagyon nem tudok mit beszélni, sajnos azt túl kell élni. Azonban az átálláshoz egy kis segítség. Maradjatok fent első este 11ig, és utána tényleg könnyen fog menni. Szerintem egyébként a szerdai nap a legunalmasabb az orientáción, akkor vannak az elsősegélyes oktatások. Tényleg uncsi, na meg valószínűleg az is hozzásegített az unalmassághoz, hogy abból sajnos nem

sokat értettem, de azért

mégis. Na ezt jól megmondtam :-)

Az új életem csütörtök este kezdődött meg. Vonattal jöttünk, 5 órát utaztunk, kb. 20 percet késtünk az elején, de a végére valahogy visszahoztuk ezt az időt, és menetrend szerint érkeztünk meg. Az első 2 órát végigszenvedtem, de utána úgy aludtam mint a bunda :-) Kényelmes volt a vonat, és ráadásul befoglaltam egy kétszemélyes helyet egyedül, így végre aludtam egy jót is :-)

Leszállás előtt kb. 3 perccel keltettek fel a lányok, szóval izgulni nagyon nem volt sok időm, mert még szinte magamnál se voltam :-

) Apuka vett fel az állomáson, aki nagyon aranyos volt, minden szőke lányra rámosolygott, mert természetesen én mentem ki utoljára :-) Egymásra találtunk, mutatott egy kicsit Washington D.C-ből, aztán pikk-pakk kb. 25 perc alatt már itthon is voltunk. Éljen az éjszaka, amikor nincs forgalom. Megmuta

tta a házat, aztán kb. jöttem is aludni, azaz beszélni anyuékkal, hogy jól vagyok, megérkeztem :-)

Péntek reggel 11 körül keltem, egy kicsikét ki voltam merülve. Reggeliztem és utána a régi au pair lánnyal bementünk D.C-be. Hűűű, hát

nem igazán fogtam én még fel, hogy hol is vagyok, szóval nem voltam épp a legjobb társaság :-) Kb. akkor fogtam fel, hogy tényleg Amerikában vagyok és éppen Washington D.C-ben sétálgatok, amikor megláttam a Fehér Házat :-) Azaz, nem ismertem fel, élőben valahogy kisebbnek tűnik, de nagyon-nagyon lenyűgözött, és csak álltam ott, hogy hűű meg haaa. Utána még jöttek a kötelezőek, minden egy helyen van, de még nem sikerült annyira megnézegetnem őket, amennyire szeretném, de itt van közel hozzám, szóval megyek még eleget :-)

Szóval a péntek eléggé elvarázsoltra sikeredett, és este megjött, az, amire soha nem gondoltam, hogy nálam elő fog jönni, de olyan honvágyam lett, hogy hűűű. Szerencsére, a segítség mindig jókor jön. Ebben az esetben két magyar lány személyében, valamint drága Öcsikémében :-)

Szombaton már találkoztam is egyikükkel, Andival, és iszonyat sokat beszélgettünk :-) Megvolt az első Starbucks-os élmény is, után

a egy parkban ültünk.

Vasárnap találkoztam először a gyerekeimmel és anyukával :-) Hát furcsa volt a lányokkal először, de akkor még az első néhány szavukat értettem, ami azóta egy kicsikét megváltozott :-D

Anyukával olyan volt ez a találkozás, mintha ezer éve ismerném :-)

Nagyon aranyosak és kedvesek velem, azóta is :-) Igen, ez nagy szó :-)

Vasárnap, kb. 5 óra intenzív angolozás és ismerkedés után úgy döntöttem, hogy nem tudok tovább a lakásban maradni, muszáj kimozdulnom. Nosza, irány a Starbucks megint.

Vittem magammal a gépemet, anyuékkal és a drágámmal beszéltem, és Orsi

is rám írt, hogy mit csinálok. Na innentől kezdve beindult az élet, kb. 30 percre rá megérkezett, és beindult az élet :-) Mivel éhesek voltunk, és már csak a drága éttermek voltak nyitva így irány a meki, de hát azt is ki kell próbálni :-) Nem olyan mint otthon, nagyon más, és iszonyúan lassúak, de legalább éhes nem voltam utána, félsiker.

Hétfőn laza nap volt még, már amennyire egy amerikai családdal laza nap lehet, töménytelen angol és még ráadásul két gyerkőc is, de tényleg aranyosak, tehát nem panaszkodhatom. Délután 5-kor végeztem, több se kellett, zuhany, hajmosás és irány Bethesda, Orsival taliztunk :-)

Ettünk fini Frozen Yoghurt-öt :-D ŐŐŐ, hát, izé, na, nagyon nagyon távol kell tőle tartanom magam, mert veszélyesen finom :-) Sok-sok dumcsi után hazaértem, még beszélgettem egy kicsit sokat skypon, aztán alvás.

Reggel voltak gondok a felkeléssel, de elkészültem, időre fent voltam. Első igazi nap egyedül a lányokkal. Tök jól indultunk, tv-t néztek, közben reggeliztek, aztán irány a játszószoba, és playtime. 11 körül kimentünk, hogy levegőn is legyenek, bár 100-szor megbántam. A lakásban mindig tök jól elvannak, de kint egy kicsit unatkoznak. Krétával feltaláltuk magunkat, különböző társasjátékokat rajzolta

k, elvoltunk.

Dél körül jött az éhes vagyok, mondtam, hogy még 10 percet bírjatok ki, és utána megyünk be. Alig kiejtettem a számon ezeket a szavakat, a kisebbik lány belelépett valamibe. Nem tudtam meg, hogy bogár volt, vagy mi, de jött a hisztiroham. Anyukát hívtam, elmondtam, illetve elmakogtam, hogy mi történt, mondta, hogy semmi baj, nem allergiás semmire, tegyünk rá jeget, tv bekapcs, és jöhet az ebéd. Na, mondanom se kell, tv bekapcsolása után már semmi baja nem volt a lábának, de hát ez van. Nem tudok vele mit tenni. Ebédeltünk, még egész nyugodtan eltelt. Mosogatógépbe bepakolás, konyhában ücsörgés, már csak 1 óra és anyuka jön haza, kicsit nyugisabb lesz minden. Aha, meg ahogy én azt gondoltam. 2 órakor átéltem az első földrengésemet. Na, mondanom sem kell, megijedtem, azt se tudtam hirtelen mit csináljak, de természetesen a gyerekek ebből semmit sem láttak. Anyuka hazaért 2re, kérdezi, hogy jól vagyunk-e minden oké, stb. Lemegyek a cuccaimért, felmegyek, és elkezdem neki mondani, hogy akkor én most elmegyek sétálni, mert K.O. vagyok. Mindeközben patakokban folytak a könnyeim, hát igen, kijött rajtam a sokk, hogy úristen, és nem tudtam lenyugodni itthon.

Elmentem, séta után vissza haza, jó hír, mennek strandolni. Anyuka kérdezte, hogy akarok-e menni, de mondtam, hogy nem, ha nem baj. Nem is volt. Itthon voltam, olyan 6 körül jöttek meg, játszottam még egy kicsit a gyerekekkel aztán szabad voltam. Kivételesen gondoltam,

hogy itthon maradok, de valahogy nem ment... Megvacsoráztunk, és mondtam, hogy most el kell mennem... Egyszerűen nem bírom, hogy be vagyok zárva, még nem találtam meg a helyemet, de talán majd egyszer csak az is meglesz. Este indulok, Orsinak írtam, hogy akkor tali a szokásos helyen. Nagy örömömben, hogy kiszabadultam otthonról, rossz buszra szálltam fel, és egy teljesen ismeretlen helyen kötöttem ki :-) Nagy gond nem volt vele, annyit tudtam, hogy a másik metró megálló, mint ami nekem kell. Jó magyar szokásom szerint, hát akkor lesétálom azt a távolságot, mi az nekem. Hát 10 perc után feladtam, és kerestem buszmegállót. Busz sehol, 10 perc után se. Vissza a metróhoz, amivel csak egy baj volt, hogy nem tudtam hogyan jutok el, ahova mennem kell, Bethesdába :-D Sebaj, nagykislány módjára megoldottam, és odaértem Orsihoz, csupán 3 perces késéssel, azt hiszem, ami nálam csodaszámba megy :-D Aki ismer az tudja, hogy ez tényleg csoda nálam :-) Ja, és üzenem pont nektek, hogy amióta itt vagyok, azóta 1 percet sem késtem még ezelőtt, SŐŐŐŐTTTT, mindig én vártam :-D Szóval ne adjátok fel, van még remény, hogy egyszer megjavulok :-)

Ezután a nap után már csak valami nagyon hizlaló és nagyon csokis dologra vágytam :-( Nem éreztem éppen toppon magamat. De pechemre, vagy szerencsére az összes cukrászda zárva volt már, így ismét maradt a Starbucks, csak úgy jó amerikai szokás szerint :-) IMÁDOM A CSOKIS BROWNIE-T!!!!<3<3<3<3 Azt hiszem a legjobb pajtim lesz kint :-) Szegény Orsi megint lelki segély szolgálatot tartott, de azt mondta, hogy az első hét mindenkinek ilyen, na jó, földrengés azért nem szokott lenni :-)

Ma egész nap a gyerekekkel voltam, azaz 10-12-ig playdate volt, és nem nálunk, tehát nagy volt a boldogság, végre volt időm megírni a képeslapokat, amiket pénteken vettem :-D, de hogy mikor lesz elküldve még nem tudom, talán majd egyszer, szóval legyetek türelmesek :-)

Este Andival és Krisztivel találkoztam, akik jól átvertek, bár nem nehéz, ha fáradt az ember és csupa új szituba keveredik, de azért jót mosolyogtam rajtatok lányok :-) és köszi az estét :-)

Most itt ülök, és mindjárt lefekszem aludni, lehet, hogy még a 7 óra alvás is sikerül :-) Hihetetlen, de mióta megérkeztem, még nem sikerült kialudnom magam, de hát nem is aludni jöttem.

Eggyel azért legyen mindenki tisztában, aki au pairnek jön. Nem mindig minden rózsaszín, nem tudod, hogy hogyan fogsz reagálni az újdonságokra. Én már legalább 20szor akartam hazamenni az orientáció óta, pedig otthon még a számolgatás idején azt gondoltam, hogy jajj, de szeretnék már ott lenni. Hát én most hazavágyok még egy kicsikét nagyon, de remélem, hogy ez megváltozik :-)

Mindjárt hétvége, péntek este elméletileg Orsinál alszok, szombaton pedig bevesszük D.C-t :-D Szóval rettegjen mindenki, rosszabb vagyok, mint a földrengés :-)

Millió puszi és ölelés mindenkinek, nagyon hiányoztok

Ui: Voltam már New Yorkban is, de arról majd videót kaptok egy későbbi időpontban, sajnos arra még várni kell :-) Egyenlőre időhiányban szenvedek, szóval kitartás :-)